Hidegen...

Fekszem 10 fokos magányomban

Kabátomban

Mogorva köpönyegem még ráveszem

Lehelletem

mint egy nyári szellő melegít a takaró alatt

Panasz

nem hagyja el

Szám

kékülve kerekedik a világ borzalmait

Látván

Lehet valakinek

Gyáván

ám büszkén hirdetem

Halálom

csak 1 pont az univerzum véget nem érő vágyán a megújulásra.

Gyom-romba

széllel dőlt ősz köszönti a vérvörösbe öltözött

Közönyt

hogy éltem jó vagy rossz

Mi nekem égi, másnak éppen

A Gonosz

sugallata

állattá változtatva adom fel a fényben játszó reményt

Elmondok 1 igét, hogy újra a napba nézhetek, mely ugyan

Vakít

csak már nem melegíti lelkem megfáradt, jéghideg bugyrait.

A tundra itt hiába visel bugyit

Pőrén

érzi az ember a bőrén hogy

A lőre

előbb üt lőrést az immunrendszer kőkerítésén...