Csakis a vekkeróra mutató kattogása törte meg az éjszakából beszűrődő szürreális sárgás lámpafény harmóniáját.

Háromnegyed öt és öt között. Tom macskára hajazó gyufaszálak pattantak ki bíborban úszó szaruhártyámat ébren tartó szemhéj-torna, nem hiábavaló: Jerry most sehol.

Az egerek nem félnek az Elefánttól. Az akkordok sercegve-pattogva hangjegyekként a levegőben lebegve érik el belső fülem magányát.

Várj már!  A beat korban korosodó söröskorsó-markoló acidtól átitatott tekintetek között pillantom meg szakállát!

Valahol Frisco fasisztoid jelképekkel teletűzdelt főterén. Ja nem, ez Budapest, csak az álarcos egyének tévesztettek meg.

Tiszta sci-fi!

Hisz vagy tíz év kell, hogy egy LGT mámoros, borgőzős estén megszülessek a fejlődésspirálból valahol a Tatabánya-Tata-Bábolna útvonalon elcsalt méhlepényben utazom, de mondom az jó tíz évvel később lesz.

Most itt állok tiszta tudattal a múltban és előttem ő, a beat és nem bit (hiszen még az nem értelmezhető):

A költő mondja: vesd le rímköntösöd és szárnyalj az avantgárd káosz pátosz szófüzér paripáján, melynek vége a mindenség, de az is 2séges.

Vétségek viszik előrébb korunk kiterjesztett idő és tér értelmezését.

Korea, Vietnám, Afganisztán, Közel –Kelet, Irak, Irán, Párizs, Brüsszel vagy éppen Nigéria láttán elborul a tekintetem.

Nem mindegy, hogy szunnita – síita war tombol, vagy a sivatagban sírva vár egy sikoltásba boruló néma, keresztény, szír szempár, buddhista nyugalomban.

Csak egy pár, pálmazsírba oltott vegán gondolatom maradt, hogy aki felekezetre felesküszik, az feledkezzen meg a hajnali kakaskukorékolással jelzett malacvisítással keveredő vérengzésről.

Mert mint csordába verődött állatok hirdetjük, egyenként, hogy „Az állam én vagyok!” De tudod mit, hogy egy másik klasszikust szarul idézzek: „Kell egy kis államszünet, időnként mindenkinek!”

A mester pedig csak bólint éber-héber rím köntösében.