A rádióhullámokkal sodródott valahonnan a világon kívülről, eltakarva a szürkés kávéfoltokat az anyósülés felszínén.

Átnyúlt, kezét az enyémre tette, éppen ahol berakod sebességbe, a váltókaron, amelyen kezem koszos lenyomata ragyogott.

Közelebb húzta magához, kitapintva az élet-vonalat, ujjaival végigsímitotta a kiszáradt pír bőr repedéseit.

A nap ott tűnt elő, ahol rejtőzött, a fellegek mögött,

a napsugarak átragyogták a csepegő esőt, amely a szélvédőnek ütközött,

beragyogták a szürke kávéfoltokat az anyósülésen, éppen mellettem, miközben vezettem.