Verseny-verselők: agytorna, ha volna, maholnap az szólna
Ti, az éjszakába szórakozni igyekvők, egyre több helyen találkozhattok egy kifejezéssel: a slam poetry-vel. A város néhol sáros falairól visszamosolygó plakáton csillanak meg betűk, a kortárs-költészet nem eltűnt, hanem néha meg nem szokott rím-köntösbe öltözve, elhozza a hétköznapi embernek a pennákon kitintázott, nem mindig letisztázott, mikrofonba belebiflázott… – na, de miért is pofázok?
A slam poetry (bíráló költészet) a modern, kortárs költészet egy ágának tekinthető, amely 1984-ben indult – méltán mondhatjuk – világhódító útjára. Az első események megszervezése és lebonyolítása Marc Kelly Smith nevéhez köthető, aki 1949-ben született Chicago délkeleti részén. Tanulmányai után építkezéseken dolgozott amolyan mindenesként, közben pedig verseket írt, 19 éves korától. A munkásközegben otthonosan mozgó Smith hamar észrevette, hogy a többségi amerikai társadalom – nem csak leszakadó – tagjai eltávolodtak a szépirodalomtól és a költészettől: az utca embere egyre kevésbé érezte magáénak az iskolákban és a médiában szépirodalomként tálalt műveket. Egyszerűen nem róluk, és ami még inkább megnehezítette a dolgot: nem nekik szólt. Ezt felismerve Smith 1984. novemberében egy úgy nevezett open mic (szabad a mikrofon) estet szervezett a Get Me High klubban, Monday Night Poetry Reading (hétfő esti költemény felolvasás) címmel. Az esték hamar sikeresek lettek, és kisvártatva átkerültek Chicago legfelkapottabb szórakozóhelyére, a Green Mill-be. Nem telt el sok idő, és már az USA számos városában, államában szerveződtek hasonló események. 1990-re annyira népszerű lett az új fajta költészeti „forma”, hogy létrehoztak egy országos non-profit vállalkozást, a Poetry Slam Inc.-et, amely ma már évente szervezi a National Poetry Slam néven elhíresült eseményeit. Ezek mostanra egyfajta verselő bajnoksággá nőtték ki magukat, ahol a poéták nem csak egyenként, hanem csapatban is megmérettetnek.
Noha a slam poetry az 1980-as évek közepén, végén kezdett kibontakozni, gyökerei táplálkoznak a nagy olvasztótégelyben keveredő kultúrák szociális, zenei, költészeti hagyományaiból, jól mutatva, hogy az orális tradíció, és az igény a gondolatok elmondására minden egyes kultúra sajátja – létezik bőrszín, faj és vallási megkülönböztetés nélkül.
Gyökerek és hatások
Ez az új, ám mégis régi gondolatkifejezési, művészi forma valahol egyidős az emberi beszéd kialakulásával. Bob Holman, akit az egyik legrégebben alkotó slammerként tartanak számon, egy Tilos Rádiónak adott interjúban elmondta, hogy ő az egyiptomi korig vezetné vissza a gyökereket, de legalábbis az afrikai orális tradíció az, ami erősen befolyásolta a slam kialakulását.
A griot (nyugat-afrikai énekes történet-mondók) kultúra az Újvilágba hurcolt rabszolga-áradattal érkezett. A rabszolgák számára eleinte tilos volt írni és olvasni a saját nyelvükön. Szinte természetes, hogy az efféle tiltások hatására esténként, éjjelente, amikor az őrök is aludtak, titokban próbálták egymás között gyakorolni saját nyelvüket – akik még ismerték. Mivel azonban napközben egymás között sem tudtak kommunikálni anyanyelvükön, egy új nyelvezet is kezdett kialakulni, amit később slangként vagy patoisként emlegettek.
Az afro-amerikai tömegek, mikor elvileg felszabadították őket 1865. december 6-án, még nem tudhatták, hogy hosszú utat tesznek meg a tényleges „szabadságig”. Faji és gazdasági elnyomásuk egészen az 1970-es évekig folytatódott. Hogy miként kapcsolódik ez témánkhoz? Nos, az amerikai afro népesség az 1960-as évek elejétől a polgárjogi mozgalmakkal karöltve gondolkozott. Martin Luther King és Malcolm-X: két polgárjogi harcos, akik tragikus halála – bár filozófiájuk és világnézetük szempontjából szöges ellentétei voltak egymásnak – mély nyomot hagyott nem csak az afro-származásúakban. A mai napig számos műben, dalban és slamben visszaköszönő alakjai a történeteknek. A 70-es években például Malcolm-X születésnapján alakult meg egy Fekete Párducokhoz közel álló afro-amerikai költői társaság, a Last Poets. Kezdetben ők voltak az afro-amerikai költészet zászlóvivői, később pedig nagy hatással voltak a hip-hop kultúrára is.
Másfelől a hatvanas évek közepe táján a fennálló amerikai kormányzattal és mainstream kultúrával szemben önálló, önmagukat ellenkultúraként definiáló hippi-közösségek jöttek létre New Yorkban, San Francisco-ban és az USA számos városában, olyan beat-költőket adva a világnak, mint Bob Dylan, vagy Allen Ginsberg.
Az 1980-as évek végén a slam poetry-ra ismét egy afro-amerikai zenei stílus és kultúra volt nagy hatással, ez pedig a hip-hop. A hip-hop le sem tagadhatja slam poetry-ben burjánzó gyökereit, persze az is elképzelhető, hogy a hip-hop és a slam közös gyökerei az afrikai orális kultúrában annyira mélyek, hogy ugyanzazok a mozgató rugók mindkét közegben. Ilyen lehet a megmérettetés igénye (már az előbb említett griotok között is rendeztek versenyeket); a slam poetry külsőségeiben is sok hasonlóságot mutat a hip-hop freestyle versenyekkel.
A hip-hop világméretűvé válása az 1990-es évek közepén a slam poetry-re is kedvező hatást gyakorolt. Számos hip-hop előadóról derült ki, hogy versírásban sem utolsó. A legismertebb közülük talán 2Pac Shakur volt, aki ezt az oldalát domborította ki az 1997-ben megjelent Utolsó Belövés című filmben, Spoon szerepében.
2002-ben aztán a hip-hop a slam poetry-t is bevezette a multimillós üzletek világába. Russel Simmons, a Def Jam kiadó (többek között Beastie Boys, Run DMC korai kiadványok megjelentetője) egykori producere az HBO filmcsatornával karöltve indította el „Def Poetry” című showját. A „fényes külsőségek között” megrendezett showműsor megosztotta a slam poetry-t kedvelők táborát: míg egyesek – köztük Bob Holman – elismerően szóltak róla, addig Smith, a slam poetry atyja szkeptikusabb: „Egy kizsákmányoló szórakoztató program, amely csökkenti a költészet előadásának esztétikai értékét.”
Mostanra talán többekben is felmerült a kérdés, hogy miben különbözik a slam a többi kortárs-költészeti formától? A legszembetűnőbb különbség az előadás módjában, és a keretek „szabályozásában” rejlik – de ennél persze sokkal többről van szó.
A slam poetry főbb ismérvei
A kidolgozott keretfeltételek miatt a slam poetry jóval több egy költemény megírásánál és előadásánál: vibráló, fordulatokkal teli agy- és rímtorna az előadók és a közönség számára is.
A slam poetry megmozdulások egyik legfontosabb ismérve, hogy a közönséget már az elejétől kezdve bevonják a történésekbe: a jelenlévők közül kerülnek ki a zsűritagok, akik az előadott műveket pontozzák, akár egy jégtánc revün a bírók. A fellépőket minden egyes körben, külön-külön, versenként értékelik, az egyes körök után pedig elbúcsúznak a legkevesebb pontot elért versenyző(k)től, így a végén „csak egy maradhat”.
A versenyt minden esetben úgy nevezett ceremónia mesterek, azaz MC-k vezetik, akik általában vagy maguk a szervezők, vagy pedig meghívott közéleti személyiségek. Ők a lebonyolításért felelnek, figyelik például az időkeretek betartását – tudniillik minden egyes verselőnek körönként 3 perc áll rendelkezésére, amelynek túllépését szigorú pontlevonással bünteti a zsűri.
A slam versenyen formai megkötöttségek nincsenek, a slamek sokszor nem megszokott rímszerkezeteket, szavakat tartalmaznak, és az is előfordul, hogy egyszerűen rím nélküli gondolatfolyamnak tűnnek. A művek nagy része általában többértelmű, és a kritikai hangvétel sem áll távol tőlük. Átadásukhoz, éppen a többértelműség miatt, nagyon nagy rutinra van szükség: mérlegelni kell, hogy vajon a közönség megérti-e a körmönfont mondatokba csavart mondanivalót. Az előadás során semmiféle zenei aláfestést, kosztümöt, vagy a szavakról a figyelmet bármi módon elterelő külső eszközt, hatást nem szabad alkalmazni. Csak az ember és a papír, egy mikrofon, no meg a szavak – velük lehet játszani.
Ezek a szabályok az USA NPS rendszerében kötelező érvényűek, azonban a gyakorlat azt mutatja, hogy a szervezők és a technikai feltételek adottságától függően megbeszélés kérdése, hogy az adott versenyen milyen szabályokat fogadnak el a résztvevők.
A slam poetry versenyeket alapvetően két kategóriába sorolhatjuk: vannak az úgy nevezett „Open Slam” (nyílt slam) rendezvények, amelyeken bárki részt vehet, és a meghívásos slamek, ahol csak a meghívott verselők ragadhatnak mikrofont.
Kortárs költészet a’la Hángeri
Magyarországon a költemények és a verses dalok a popkultúrában és a „népkultúrában” is jelen voltak: gondoljunk csak a 90-es években sem eltűnő, és mai napig fel-felbukkanó „Vers mindenkinek” című műsorra. Természetesen a szocializmus alatt megjelent Koncz verslemezek mellett esetünkben több jelentőséget tulajdoníthatunk a magyar beat költészetnek, ezáltal pedig Hobónak. Az immáron Kossuth-díjas előadóművész munkásságának két momentumát érdemes itt megemlítenünk: az 1984-ben megjelent „Vadászat”-ot, valamint a három évvel később, Allen Ginsberggel közösen készített lemezt, az „Üvöltés”-t.
Hobo mellett egy másik feltörekvő zenei művészkör, az 1980-as évek magyar underground körének ismert figurái is inspirálták a mai magyar slam alakjait: Müller Péter Sziámi és Bárdos Deák Ági például még ma is színpadra állnak egy-egy meghívásos slam show-n.
Hazai hip-hop és slam
Magyarországon elképzelhetetlen slam-poetry verseny hip-hop előadók nélkül: a meghívásos versenyen részt vevő slammerek többsége ugyanis erről a területről érkezik. Az Akkezdet Phiai hip-hop formáció tagjai, Závada Péter és Süveg Márk például rendre aratnak ezeken a rendezvényeken, legutóbbi lemezükön pedig több slam is hallható. Rajtuk kívül mindenképp meg kell említenünk az egykori Idő Urai formáció MC-jét, Ponzát, valamint a néhai Mary Joint-ot, akit ma már az egész ország Busa Pistaként ismer, valamint Tribe-t ,aki 2009-ben Tépő Donát álnéven adta ki Selyemsikátor című verseskötetét. A fiatalabb nemzedék közül Indiana neve forog ma sokat a slam világában, de szerencsére a szebbik nem képviselői sem hanyagolják el a verselést: a Ludditák két üdvöskéje, a Fiáth testvérpár többször is bizonyította rátermettségét a férfi előadók gyűrűjében. Mellettük figyelemre méltó még Audrey Hepburn és Hugee ténykedése is.
Az pedig külön jót tesz a műfajnak, hogy nem csak a hip-hop előadók játszanak a szavakkal, hanem „egyszerű” slammerek és verselők neve is gyakran szerepel a meghívottak listáján. Közülük Szabó Márton és Antal Gyula nevét érdemes megjegyeznünk.
Rendezvények Magyarországon
Az első hazai slam versenyt 2006-ban rendezték a Műcsarnokban, amely – mint a legtöbb azóta is szervezett verseny – meghívásos volt. Egy évvel később ezt követte a már tematikus Budapest Slam 2, amelyen a Szolidaritásról oszthatták meg a verselők gondolataikat. A Budapest Slam harmadik kiadásán, 2010-ben pedig már olyan nemzetközi vendégeket köszönthetett az A38 színpada, mint az előbbiekben említett Bob Holmann és Samantha Thornhill. A téma ekkor a „Gyökerek” volt.
Időközben a Budapest Slameket szervező baráti csapat a Kőlevesben beindította az egyetlen ismétlődő slameknek helyet adó Slam Poetry Budapest bulikat. Ez a sorozat idén márciusban már a harmadik évadjának futott neki.
2009-ben, szintén a Slam Poetry Budapest a Tilos Rádióval karöltve rendezett egy tematikus slam-et, melynek témája a Szabadság és felszabadulás volt. Ez a sorozat 2010 tavaszán folytatódott a Sirályban, ahol nemzetközi előadók is a mikrofon elé léptek, és a "diszkrimiNÁCIÓK" témakörben fejthették ki véleményüket.
A Tilos Rádió másképpen is kapcsolódik a slam poetry közösséghez: 2008 áprilisa óta jelentkezik kéthetente a „Sztriit Noiz” című slam poetry-vel foglalkozó műsor, Chi Korea prezentálásában. Néha e sorok írója is besegít egy-két interjú erejéig, vagy éppen saját vagy kortárs szóösszenetek felolvasásával. A műsorok alkalmával a hazai slam (és hip - hop) élet nagyjai közül sikerült Akkezdet Phiai-t, Busa Pistát, Ponzát, Tribe-t, Ryzoékat mikrofon végre kapni, a legemlékezetesebb momentum azonban mindenképp Bob Holman és Samantha Thornhill rögtönzött rádiós jingle-je volt a velük készített interjú végén.
A magyar slamek, leszámítva a Kőleveses happeningeket, meghívásos tematikus versenyek, ahol a legnagyobb különbség, hogy a zsűri nem a nézők közül kerül ki, hanem meghívott vendégművészek pontoznak.
Sajnos idehaza még nem került sor csapat slamre, ami pedig nagyon izgalmas élmény, de reméljük, hogy ami késik, nem múlik... Valószínűleg hiányoznak a szellemi műhelyek, illetve ezek ma még keresik önmagukat. Pesten kívül Zalaegerszegen, Pécsett rendeztek több-kevesebb sikerrel fellépéseket.
Mindenesetre, ha plakátra festve a „gyere le slam-estre” szöveg betűvel sorban áll, te meg igényesen szórakoznál már, hagyd a spanod a bárpultnál és ájuljál – el: ez a modern költészet, kell hozzá önérzet, de nem kell, hogy tök részeg sörfészek-lakók rakódjanak rád. Csak hallgasd meg: ez a kultúrád!
