Meditatívvá pörgettem magam a hegyek eső áztatta illata páráján visszhangzik szavam, széliránnyal szemben születtem újráz az agyam zsibbadása szüntelen madártrilla isoráz a dühváros felett is szürkeség hasítja ki szagát a szelek körforgócskájából a légben pörgő vaskakas öblös, nyikorgó hangot ad ki a szálló levelek kavalkádjába fűzött szárnysusogás.

A napsugár melege cirógatja, szemüvegem félhomályába mártózik gondolatom legsötétebb bugyra, hogy a zenét szolgáltató tücsökhegedűk húrja, meddig húzza még a talpalávalót. Az est ráérősen andalog a lombok között megbújó vízcseppek megpermetezik a cickafarktelepek dekoltázsát alkotó citromfű-oázisokat. A háttérben szikra pattan, a hideg télben száradt gyújtós nád könnyen belobban, majd pattogósan nyaldossa felfelé a diófaág-erezetet.

Szakítok egy maréknyi szélcsendet, óvatosan tekerem fel a hangerőt. A tilos spanyol műsora után sünmentő hírek szórják Százhalombatta olajtornyai horizontjáig az igét, miszerint a természet nem csak a tiéd, a maga szépségében szemlélt pillanatnyi változás láncolata úszik tova a távoli Duna zöldesszürke hullámain. A háziúr rókaszerű teremtménye küzd a hálóba szorult vegánnak nem minősülő naturális légy-ott a kaszással.