Néhány éve az idő múlását tagelve, figyelem a múltba révedő jelent-e valamit

A jövőbe vetett hit, ki – kit keres az talál,

egy tál lélekjelentétet magába kebelező, kafkai alak.

Állat, rovarrá változó humanoid túrja szájszervét csápjaival cseppet sem viccesen

Mint inkább nyálka rengetegben húzza ki szemén életerejét.

Az esszencia velejét, vele a lét kérdőre vonja a vöröshajú Szonja lábait maga köré fonja

Szoknyája fonatján lebeg a madár-motívum: lehetne turul, de ő inkább

Egy régi baranyai punk rím szerint háturúl fogadja magába jövőjét!

Nem annyira ködös, mint inkább agyamban visszaköszön egy kósza kép

Két szürrealisztikus regénybe illő, matyóhímzésben tündöklő legény

Verné szét fejemen lebilincselő Vernéjét, a Gyulát az olvasóterem lépcsőjén.

Mély hangon kiált Ványa bácsi, hogy Tamás bátyja már megint a sparhelten felejtette a betűtészta levest.

Ácsi! Abból rakod ki hogy nevess, a neves mulattató emberek ősjelenetén:

„Tegezz! Baszki, akkor sem tudom!”

Mint ahogy már a koordináció generációnak (értsd XYZ) már semmit sem mond,

hogy Markos – Nádas meg a jó öreg Boncz.

Serceg a lemez, barázdát aprít, nem apró poénjaival Hofi

A hifi erősítője is hangosan felröhög, ha nem tudnám kivülről, lemaradna a lényeget feltáró

Velős csattanó-maszlagot majszoló majomhorda hűsől az endor bolygón.

A vezér polón az áll: Majom vagyok nem túrista!

Valószínű már azt is a kínaiban túrizta, a kórista rázendít:

minden ős-maja-tibeti kart lendít, csak-ra közben csattogtat a szíve ostorával és várja, hogy

Brad Pittné, a Jolika, Briganti módjára lépteit szaporítja a Nemzeti Hullámsírban.

Holle anyó dunyhát dumál a Dunán, nézd csak, hát ez a Matt-Olcsó-csi, tudod a nemzetis Robin Hood, aki kicsit bandzsít, de ettől még lehetne jó szaki, aki a szakéja melett már csak kamatlábat szakít.